Csányi Bettina vagyok. Ez évben végeztem az SZTE Egészségtudományi és Szociális Képzési Karának Védőnő szakirányán.
Évek óta lelkes önkéntese, kortárssegítője vagyok a Domino Közhasznú Alapítvány csapatának. Számtalan program szervezésében és lebonyolításában vettem részt az évek során, amelynek témái igen változatos területeket érintettek, úgy mint egészségfejlesztés, drogprevenció, családok összetartásának segítése – szabadidős programok, túrák, előadások, beszámolók, kézműves foglalkozások, megváltozott képességű emberek és fogyatékkal élők megsegítése, női önbizalom erősítő tréningek, gyermek- és ifjúsági táborok. Jelenleg olyan projekten dolgozunk, amely által a „nagyszülők és az unokák” kapcsolata erősödhetne.
Szeretnénk felhívni a figyelmet,arra hogy a generációs különbség nem az elhatárolódást kellene, hogy jelentse, hanem azt, hogy hiányzik még egy híd, ami összeköti őket. A program keretében szeretnénk hiánypótló foglalkozásokat tartani, amely segíti a korosztályok egymáshoz történő közelítését. Első lépésként a DOMINO Közhasznú Alapítvány és a Karolina Általános Iskola szervezésében "Mi soha nem lehetünk egyidősek? Akkor sem ha nagyon akarjuk?.." címmel népi játékokkal színesített családi kézműves foglalkozás valósult meg.
Későbbi terveink közé tartozik, hogy megvalósuljon olyan foglalkozássorozat, ahol az unokák segítik a nagyszülőket az infokommunikációs eszközök használatára, illetve, hogy a jelen témában már tapasztaltabb gyermekek tanítsák nagyszüleiket a praktikus internet és mobiltelefon, illetve egyéb új fajta kommunikációs eszközök használatára. Így a nagyszülők és a fiatalok is hasznos tudásra tehetnek szert, emellett sok-sok közös élménnyel, felejthetetlen pillanattal gazdagodhatnak a résztvevők.
Előzetes nemzetközi tapasztalatként 2016. áprilisában (Spanyolország, Benicassim) volt lehetőségem részt venni Erasmus+ tréningen, amely által betekintést nyerhettem a virtuális mobilitás lehetséges eszközeibe.
Jelen programban szívesen részt veszek, hisz ezáltal gazdagodhatnak a területen eddig szerzett ismereteim, kapcsolódva Teleházakkal, a Közháló Alapítvánnyal, s egyéb – e téma iránt érdeklődő – szervezetekkel is.