Második és harmadik nap – Codemob kódoló képzés, Erdőkertes

Szerző: 
Foundation for Community Network

Amint azt az előző jelentésemben említettem, a „Rovinj-képzést” követtem és a résztvevők szerencsére nagyon okosak voltak. Így az első napon meg tudtuk beszélni a javascriptet és a Kitalálósdi játék elemeit, azután a program nagy részét meg tudták írni. Először is, bemutattam a javascriptet, azután elmagyaráztam a különbséget a „spagetti”, moduláris és objektum programozás között – némi történettel fűszerezve. Aztán elkészítettük a program folyamatábráját és az objektum-modul ábrát – csak hogy lássák a különbséget. Majd párokban dolgoztak a résztvevők. A feladatot kis részekben kellett megoldaniuk és egy lépésről-lépésre megközelítést kellett alkalmazniuk: algoritmussal kezdeni, random szám, végül design készítés. Mindenki be tudta fejezni az algoritmus részt (a program magja), a random szám és a design otthonra maradt.

A résztvevők kérésére (és mivel két nap alatt be tudtuk fejezni a html, css és js részt), a fennmaradó négy órában az AppInventorral kezdtünk el foglalkozni. A TalkToMe, BallGame és más kezdők számára kifejlesztett appok után egy másik minta appot fejeztünk be, a Paris Guide-ot. Ebből kiindulva, a résztvevőknek azt tanácsoltuk, hogy írjanak hasonló útbaigazító appokat a szülővárosuk vagy falujuk számára.

Néhány résztvevő részt vett a Kulturális Ház hobbi robot-programozó klubjában és többek között önvezérlésű járművet is alkotott. Az egyikük egy Appinventor programot alkotott, de nem tudta bejezni, amit akart. A képzés során, ki tudta javítani az appot, ami hang utasításokkal navigálta a robotját: előre, hátra, megállás, balra, jobbra.

De még nem fejeztük be a kurzust. Folyamatban van egy online rész. Az igazat megvallva, nagyon nehéz a számítógéphez szegezni őket és fejleszteni a kódoló szkilljeiket úgy, hogy közel 40 fok van és nálunk nincs Adria és Rovinj sem. Viszont feltöltöttünk néhány érdekes feladatot az opigni codemob platformra és meg fogjuk kérni őket, hogy használják a kreatív szkilljeiket programok és appok gyártásához. Tanácsoltuk nekik például a szülővárosukhoz vagy falujukhoz útbaigazító appok írását – a Paris Guide-hoz hasonlóan.

Öröm volt számomra ezekkel a fiatal emberekkel töltenem az időt és bízom benne, hogy még ha nem is szeretnének programozók lenni, jártasabbak lettek az informatika világában – és élveztük a közös munkát.

 

Carmen Malya

Codemob tréner