Amit tudnia kellene a döntéshozóknak a programozás non-formális kontextusairól

Szerző: 
Henriett Hangodi

Az EU intézményei egyre tudatosabban kezelik a digitális készségek fejlesztésének szükségességének kérdését, beleértve a programozási készségeket.

A TelecentreEurope és a Public Libraries 2020 is felismerte, hogy az IKT területén szabad állások betöltéséhez a programozás oktatását kell segíteniük, valamint azt is látják, hogy a programozás mint eszköz képessé tesz társadalmunkban minden polgárt ilyen jellegű munkák betöltésére. Így meggyőződésük, hogy a programozásnak szélesebb közönséghez kell eljutnia és mindenki számára hozzáférhetővé kell tenni, beleértve a hátrányos helyzetű csoportokat is.

Az említett cél eléréséhez a TE kidolgozott egy állásfoglalást, amelyben a következő ajánlatot javasolja az európai intézeteknek:

Az EB-nak felül kellene vizsgálnia a programozás népszerűsítésével kapcsolatos politikai kezdeményezések fókuszpontját: valójában a jelenlegi intézményi megközelítés kezdeményezései nem érik el a korai iskola elhagyókat, vagy, akik nem teljesítettek jól az iskolában, vagy a szociálisan és gazdaságilag hátrányos helyzetű gyerekeket és a fiatalokat.

Az EB-nak ki kellene jelölnie egy konzorciumot ezeknek a kezdeményezéseknek a koordinációjára: ezek a szervezetek felvehetnék a koordinációs szerepkört, vezethetnék és ösztönözhetnék a tagjaikat a tevékenységük megvalósítására egy alulról szerveződő szinten, valamint a konzorcium felelős lenne azért, hogy több támogatást teremtsen elő az iparból a helyi tevékenységek és szolgáltatások számának növelésére.

Az EB-nak ösztönöznie kellene a tagállamokat, hogy hálózatokat hozzanak létre nemzeti szinten legalább két EU-szintű éves kezdeményezéssel, - Get Online Week és EU Code Week - hogy a programozás nagyobb láthatóságot és jelentőséget kapjon, és a nemzeti, regionális és helyi szervezetek bemutathassák a munkájukat.

Az EB-nak biztosítania kellene forrásokat, hogy ösztönözze a hátrányos helyzetű csoportokkal foglalkozó szervezetek munkáját; különböző Európai Uniós programokból származó forrásokat kellene kijelölnie.

A teleházak oktatói nem rendelkeznek átfogó programozás technikai tudással, tehát az európai intézeteknek támogatást vagy eszközöket kellene biztosítania a kapacitásbővítés előmozdításához annak érdekében, hogy növelje a tevékenységek hatását a helyi közösségekben, a vidéki területeken és a hátrányos helyzetű csoportoknál.

A teljes állásfoglalást az alábbi linken olvashatod!