Codemob Katalóniában

Szerző: 
Foundation for Community Network

A résztvevők közötti sokszínűség ugyanolyan mértékű sokszínűséghez vezetett az e-facilitátor képzési periódus során, amikor a projektet a résztvevőkkel szoros kontaktusban valósították meg.

Abel Camps, barcelonai e-facilitátor a képzési céljaira fókuszált – amik még fejlesztés alatt állnak – egy kihívásokon alapuló tanulási folyamat (probléma alapú tanulás) során: például egy régi asztali foci játék megjavítása és egy mindkét csapat góljait jegyző app tervezése. Úgy tűnhet, hogy a projekt elég sok időt elvesz, de a résztvevők már elsajátították a projekthez szükséges technológiai alapokat és nagyon pozitívan fogadták azt.

Trempben, ami egy vidéki terület Pre-Pyreneesben, Carme Badia már befejezte a délutáni ülésekre járó számos fiatal képzését. Minden ülés első óráját az okostelefonok megfelelő használatának elsajátításával töltötték a professzionális fejlődés érdekében: a közösségi hálózatok és a LinkedIn voltak ezen rész nagy sztárjai. Az ülés második órájában lépésről lépésre követték a Codemob tananyagot a programozás témájának bevezetése céljából. Az APP Inventor, ami egy programozó környezet a mobil appok számára, vicces és könnyen kezelhető. A végeredmény nem teljes, de az élményért megérte az erőfeszítés, mivel a fiatal diákok megtanulták általa a programozás alapjait és - ez különböző mértékben - motiválta őket abban, hogy szélesítsék a tudásukat a témában.

Sant Adriában – ami egy Barcelona szomszédságában lévő magas szociogazdasági törési kockázattal veszélyeztett város – David Picó szintén prezentálta a fiatalok számára a projektjét, a projektet, ami egy szélesebb, egészséggel, szexualitással és a minorok közötti hatékony kapcsolattal foglalkozó projekt része. A fiatal generáció affektív kapcsolatai és mobiltelefon használata közötti összefüggés tökéletes indok volt a mobiltelefon használat és alapvető digitális kompetenciák képzéshez. Dávid egy programozó kurzust is tart egy másik, fiatalokból álló csoport számára. Ez esetben a résztvevőket nem korlátozza be a CODEMOB tananyag – más technológiákat is használnak, mint például a Scracht vagy a BitBlog.

Hasonló környezetben – de más városban – Pep Oliveras úgy döntött, hogy egy egyszeri kurzust tart mindkét tantervet ötvözve. A programozó részhez a Scratchet, AppInventort, Javascriptet, HTML-t, CSS-t és néhány egyéb, a Rovinj képzésén a kollégái által javasolt forrást használt. A programozás nagy sztárjai a LinkedIn, Twitter, Facebook, Canva, CameraMX, Drive és a Wordpress voltak. Egy mikro-pojekt csoport volt a kurzus összekötő eleme.

Négyőjük – Karmen, Dávid, Ábel és Pep – a Catalan Punt TIC Network e-facilitátorai vagy trénerei és egy dologban mind egyet értenek: a projekt minőségi eredményei – még a béta szakaszban is – figyelemreméltóak lesznek közép- és hosszú távon, de folyamatos fejlődés szükséges mindkét tantervben. A ti hozzájárulásotok elengedhetetlen, tehát számítunk rátok. Köszönjük a közreműködést!